Kedveseim! Egy új verset hoztam nektek... Annyira új, hogy alig tíz perce fejeztem be! Remélem elnyeri a tetszéseteket. 

Háború után 

Hűvös, őszi délután.
A Nap fénye fátyolosan
esik rám, fák várnak szorosan.
Állok, hűvös háború után.

 Azt hiszem vesztettem,
egy erdőben bolyongva,
amit én magam teremtettem.
Vesztettem a rengetegben forogva.

 Hűvös, őszi délután…
Fátyolos ég zuhan rám,
a felismerés hideg keze
ott nyugszik fáradt lelkemen.

 Hol vagyok? Nélküled vagyok?
Minden szó csendé fagyott,
a legelejétől egyedül vagyok…
Vesztes háború vagyok. 

Hűvös, őszi délután.
A Nap fénye fátyolosan esik rám,
félve talál rám a lombok alatt,
kérdőn figyel: vajon belőlem mi maradt? 

Ezerszín-lomb fekszik a talpam alatt
lépek egyet előre, remegve,
nem tudom már kinek lettem teremtve,
de a Nap után indulok, hátha haza tartana.